2013. november 10., vasárnap

Első állatkertezésünk

Abonyban van egy magánállatkert, nem túl nagy, de úgy gondoltuk, kezdetnek éppen jó lesz. Egy nagyon szép parkos vidéken van a város szélén, és nem mellesleg jó kis játszótere is van, ami persze nem elhanyagolható szempont egy másfél és egy hároméves nézőpontját figyelembe véve. A 20 forintosokat és annál apróbbakat már lassan egy éve gyűjtögetjük a lányoknak külön egy kis perselyben valami ilyen célra, és mivel tegnapra szép idő ígérkezett, hát felkerekedtünk és beváltottuk a forintocskákat szép élményekre. Hazafele jövet jutott volna még egy sütire is, de drága kisasszonykáink úgy bealudtak az autóban, hogy ezt inkább elhalasztottuk egy következő szombatra (éppen jó opció lesz esősebb szombatokra)
Lámák kóstolták meg először a zoo-csemegénket

A kis hátizsákosaink:)

Kukucs:)

Ez egy nagyon profi hajó volt, kormánykerékkel, meg mindennel, ami kell


Szia Anya!

"Én itt kicsit megpihenek!"

Még nem éppen egy súlycsoport:)

"Kérek méééég!"

Larácska többnyire a saját útját járta, és bár érdekesek voltak az állatok, de a levelek méginkább

Nórinak a "rózsaszín szájú fehér kecske" lett a kedvence

Ez a csacsi igencsak követelőző volt:)

Itt aztán volt miben dagonyázni és folyt a harc a kajáért is rendesen
Volt két tigriskölyök(talán miattuk látogatnak el legtöbben), éppen az ő bemutatójukra érkeztünk, és láttunk oroszlánt, lámát, vizilovat, emut, kétpúpú tevét, maki majmokat, őzikét, sok-sok lovat, csacsit, pónit, szabadon sétálgató baromfit meg összevissza ugrándozó nyulakat, szóval magánkezdeményezésnek ez igazán szép felhozatal. És persze ma gyakran visszatérő kérdés volt, hogy mikor megyünk még állatkertbe. Hát talán jövőre. Szép volt, jó volt, igaz volt, majd még megismételjük.

2013. november 2., szombat

őszi képek




Nézd, anya, egy pici csiga! :)

Készítettünk egy mini sóhomokozót a téli náthás időszakra




Peti, mosolyogj!